Teljesség
Olyan emberrel, aki nem tudja, vagy nem akarja önmaga teljességét, az ember nem tudhatja megélni önmaga teljességét.
olvass tovább
Tőrincsi Tímea vagyok, párkapcsolati mediátor. Azoknak a nőknek és férfiaknak segítek, akik úgy érzik a szürke hétköznapok és a problémák forgatagában kisiklott a kapcsolatuk és annyira eltávolodtak egymástól, hogy nem találják a visszavezető utat. Sokszor fordulnak hozzám olyan párok, akik felismerték a kommunikáció fontosságát illetve hiányát a párkapcsolatukban és szeretnék helyrehozni, megmenteni a kapcsolatukat. Célom, hogy semleges, pártatlan segítőként támogassam őket és közösen olyan megoldást találjunk a problémájukra, ami mindkét fél számára elfogadható. Az évek során szerzett tapasztalataim szerint a minőségi emberi kapcsolatok kulcsa minden élethelyzetben, legyen az munka, vagy magánélet, a megfelelően megválasztott, őszinte és nyílt kommunikáció. Kimondhatjuk az igazunkat, csak tudnunk kell, hogyan. Szavakkal felemeljük, vagy a mélybe taszítjuk egymást. A kimondott szó olyan, mint a nyílvessző, amit ha kilőttél, már nem tudod irányítani. Ez konfliktusokhoz vezethet, akár a párkapcsolatodban is. Gondoltál már rá, hogy csinálhatnád jobban is?
Olyan emberrel, aki nem tudja, vagy nem akarja önmaga teljességét, az ember nem tudhatja megélni önmaga teljességét.
olvass továbbAz életben a legnagyobb dolog, ha tudjuk, hogy önmagunkért szeretnek. Pontosabban annak ellenére, hogy önmagunk vagyunk. Mert ha van egy gyáva, félős, semmire sem jó, de szép kutyád, akit házőrzőnek szántál, de őt kell védened, akkor is szereted. Sőt, annak ellenére. Szóval szeresd, vagy engedd el. Mi az, hogy jól szeretni? A szeretet az szeretet, nem?
olvass továbbNagyon nehéz az embernek ránézni, főként rálátni saját magára. Kifelé tekintünk. Másokat figyelünk, mások velünk szemben tanúsított viselkedéséből leszűrve határozzuk meg adott reakcióinkat. És csodálkozunk, hogy mások fájdalmas viselkedését magunkba engedve a pillanat végül nekünk fáj. Felnőtt testbe zárt gyermekek vagyunk.
olvass továbbInkább vállalod az érzéseid eltakarásával járó fájdalmat, mint érzéseidet, mert a fájdalmat már ismered. Óriási gyakorlatod van benne, hogy éld meg az elutasítást, bánatot, sértődést, még ha bele is pusztulsz. A másik út ismeretlensége annyira félelmetes, hogy érzéseidet felvállalva nevetségesnek, érzelgősnek, netán gyengének tűnsz, hogy tapodtat sem lépsz feljebb azon a lépcsőn, hátha még leesel.
olvass továbbHa nem harcolsz, veled sem tudnak harcolni. Határaidat levédve bátran fejezd ki önmagad, mert akinek nem tetszik, azzal nincs dolgod. Ahogy Dr. Alban mondja: „It’s my life”. Ez az én életem. Nem uniós külön sztráda, hogy ellenőrzés nélkül flangáljon át határaidon bárki, mert nem átjáróház. Ha határaimon belül lépsz, be kell tartanod játékszabályaimat, amit én magam is betartok.
olvass továbbA Férfivé válás viszont út. Maga a próbatétel…Legtöbbször, mikor párkapcsolati problémával keresnek meg, mindig ott a kérdésbe burkolt vágy, mint hiány, hogyan lehetnék igazi nő a kapcsolatomban, hogy észrevegyenek, nőként tiszteljenek?
olvass továbbMinden, ami velünk történik, okkal történik, korántsem a véletlen műve. Értünk történik és nem ellenünk. Hiába hibáztatunk másokat, hivatkozunk a rossz körülményekre, családi háttérre és végtelenségig soroljuk a valósnak vélt okokat. Mintha attól könnyebb lenne.
olvass továbbMinden jól indul és rosszul ér véget, ha nem így lenne, nem lenne vége. Egy párkapcsolat mégsem azért lesz rossz, mert eleve elrendeltetett, mert a világ kísértése, állandó impulzusa, hogy újat, izgalmasabbat találj, tönkreteszi a párkapcsolatokat, hanem mert két ember nem képes, vagy nem hajlandó jól együttműködni és ellenáll a fejlődésnek.
olvass továbbKétélű mondat, értsd, amire jelen helyzetedben szükséged van. Kitartani, egyben tovább menni, ám kétségtelenül új nézőpontok mentén. Egy helyzet elviselhetetlensége mindig szükségszerű változtatásért kiált. Érzéseid folyamatos nyomás alatt tartanak, megállás nélkül jelezve, hogy baj van. Ha nem cselekszel, nem döntesz, végül kikényszerítődik egy olyan helyzet, amit már nem hagyhatsz figyelmen kívül. Mindegy a kiváltó ok, megteremtődik.
olvass továbbNe legyél más. Kizárólag így képes rád találni az a Férfi, aki, ha esténként álomra hajtja a fejét, imáiban téged kér. Igen, a férfiak is álmodoznak. A nőről, akit szerethetnek, és aki viszontszereti őket. Nem gondoltad volna? Na, akkor ezt most nekünk, nőknek. Sok, rengeteg férfi ügyfelem van. Talán, mert érzik, értem őket. És egyszerűen imádom. Ugyanis a férfiak annyira mások, mint mi, és ez csodálatos. Igen, jól írtam. Így akartam. A sokszínűségük, a másságuk jó. Pont nekünk való. Mondd, te látod? Nem? Oké, akkor segítek.
olvass továbbNem vagyunk ugyanazok, mint húsz éve. A tegnapi énünk is más, mint ma. Te sem vagy ugyanaz és ő sem. Lehet pont az fogott meg benne, hogy annyira más. Tetszett. Rajongtál érte, hogy kiáramló, impulzív, tele ötletekkel, szabad és örökké vidám. Tökéletesen kiegészítve visszafogott, szabályozott világodat. Tőle felvillanyozódtál, új életet kaptál. Teljesen magával ragadott, majd jött a szerelem, amiről nem véletlenül mondják: „vak”. Igen, mert a jót akarja látni és láthatatlanná teszi a kevésbé vonzót. Fókuszod az élményen tart, amit hozzád ad. A másik is pont így lát téged. A racionális, tervező, antiszeleburdi, megbízható énedet. Rád lehet számítani.
olvass továbbHa kérdezem, már nem felelsz, de érzem, hogy haladok. Nagy árat fizettem azért, aki ma vagyok.
olvass továbbAkarod-e? Tudod, mindig az érzés van előbb, aztán vitatkozik az ész, kell-e ez nekem? Sérülhetek. Mi van, ha nem működik? Beleengedem magam, majd kiderül kár volt és csak a könnyeimet nyelem. Vagy én okozok fájdalmat. A fájdalomtól hidd el, nem tudod elzárni magad.
olvass továbbIsmeretlen út, amin járunk, navigáció nélküli. Tanuljuk egymást. Jónak hitt minták helyett marad a tapasztalat. Férfiak és nők, akikkel egyezséget kötöttél, hogy egy-egy leckét elsajátítasz, míg készen nem állsz megélni az igazit. Ha egyáltalán sikerül. Mert kevesek tánca ér valódi célt. Nincs támasz, és mondhatnak bármit, egyedül kell végigcsinálnod. A jó mester sem ígér, nem fogadkozik, nem cselekszik helyetted, csak megvilágítja előtted az utat, amit neked kell bejárnod. Csalódásaink mérföldkövek, és lehet, most még nem tudod, mit akarsz, de azt már biztosan, mit nem.
olvass továbbSok minden tetszhet a másikban. A szeme, hangszíne, a magabiztossága, fellépése, a stílusa, a humora és még sorolhatnám. Ha csak kívülről látod őt és beéred azzal, ami másoknak is tetszik, olyan leszel, mint a tehetős férfi, aki ha társaságba lép nőjével, először a vetélytársak szemét vizslatja végig, hányan néznek áhítozva választottjára. Bár elsőre csábítónak tűnik a büszke férfi tekintet, szeretnélek felvilágosítani, hogy elismerése korántsem neked szól, csupán nagyszerűségének, s mint ékszer vonultat fel a tömegen, amit csakis ő birtokol.
olvass továbbAz erővel megtapasztalásainkban az erőszakosság összekapcsolódott. Az erőszak azonban gyenge jellemet mutat. Olyan valakit, aki ragaszkodik, birtokol, biztosít és kizárólag a saját érdekei szerint dönt veled kapcsolatban.
olvass továbbDe megválaszthatjuk, hogy kivel csatázunk. Nincsenek véletlen találkozások, csak találkozások vannak. Ezért is vagy most pont azzal a személlyel akivel, mert dolgotok van egymással. Te döntöd el, hogy fejlődsz általa, vagy harcolsz vele.
olvass továbbMégis félsz hallani a legrosszabbat, hogy talán már nem szeret, talán már nem is számol veled.
olvass továbbA félelem csak negatív hit a bizonytalanság el nem fogadása. Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad és győzzön az örömöd felett! Sokszor azért nem tudjuk átélni a jót, a könnyedséget, mert nem merjük megengedni magunknak.
olvass továbbNem akarom túlagyalni a dolgokat, hogy mi lesz. Fogalmam sincs. Azt sem tudom, mit fog történni, ha kimegyek ezen az ajtón. Csak azt tudom, hogy most akarok érezni.
olvass tovább