2. Varga Emese írásai



Rendezetlen szívvel szeretni

Tudod lehetne könnyű is. Lehetne habkönnyű velem, hiszen lehetnék én a tökéletesre szárított hajjal almáspitét sütő, 1000 wattos mosolyú nő életed színpadán, az, aki azt mondja, hogy igen drágám és aki olyan üzeneteket ír neked, hogy hiányzol, siess haza. Lehetnék én az, aki nem gondol túl, aki nem akar a megszokásból kiszakadni néha és az is, akit úgy mutatsz be anyádnak, hogy „megtaláltam, ő az.”

olvass tovább

Ne aggódj, megvagyok nélküled

Mint ahogy azelőtt is megvoltam. Sokan félremagyarázzák a nők erejét. Mert lehet, hogy az elején összeszorult a gyomrom minden egyes alkalommal, amikor az elmém peremére értél, de tudod ettől is csak erősebb lettem. És egy idő után már nem fájtál.

olvass tovább

Ha már érzelmileg is felnőttél

Fájni fog. Lesz olyan, hogy bármerre nézel, ugyanaz a sztori köszön vissza rád, és nem fogod érteni, hogy miért. Lesz olyan, hogy hiába rángatod, hiába hiszed azt, hogy az a te ajtód, egyszerűen nem fog kinyílni és a kulcsod is beletörik a zárba. De egy idő után már nem fogod magad mindenért hibáztatni. Egy idő után érzelmileg is felnősz.

olvass tovább

A lelki társ nem marad

Csak ülsz az ágyadon és nem érted. Nem érted, hogy hogy hagyhatott magadra pont az az egy, akivel valami egészen más hullámhosszon kapcsolódtok, aki a ki nem mondott szavaidat is érti. De a lelki társ nem marad, egyszerűen nem tud maradni.

olvass tovább

Amíg nem kell szembeköpnöm magam

Sajnos az a baj, hogy a világ általában csak egy torz tükör. Hogy nem mindig kapjuk vissza azt, amit adunk, hogy nem mindenki értékeli a befektetett energiánk, nem mindenki tudja kezelni azt, ha a változatosság kedvéért mi normálisak vagyunk vele és nem verjük át. Hogy mi nem hazudunk szemrebbenés nélkül, már akkor is, ha kérdezünk. Hogy nem használunk nagy szavakat, amikor egyáltalán nem gondoljuk komolyan őket és nem remegünk, ha cselekedni kell.

olvass tovább

Csak egy „talán” voltunk

Néha rájössz. Általában vasárnap este, amikor már második napja vagy otthon, egyedül. Rájössz, hogy jobb ez így. Velem is ez van, sóhajtok, de te már nem vagy az a rezdülés, ami a tüdőmben játszik, mert ki akar törni. Már annyiszor sóhajtottalak ki, hogy köhögnöm kell, mert tüdőm pora lettél csak a megkopott emlékeinken. Már nem akarsz kitörni belőlem, már megnyugodtál. Nem tudom mikor történt ez, talán, amikor legutóbb vért adtam, kikavarogtál a véráramomból, csak hogy kevésbé fájjon. De a nyomod itt maradt.

olvass tovább